ÉLETÉRZÉSHEZ KÖTŐDŐ ÉNRÉSZEK

ÉLETÉRZÉSHEZ KÖTŐDŐ ÉNRÉSZEK

Eddigi életem legnehezebb órája az volt, amikor ki kellett mondanom, hogy véget vetek az addigi életemnek, kilépek minden addigi kényszer-kötöttségemből és új életet kezdek, bármennyire félelmetesnek tűnik is, hogy fogalmam sincs mi vár rám. Sokat kellet készülnöm lelkileg erre a döntésre és a cselekvésre is, hogy meg is merjem valósítani.

Akkoriban úgy éreztem magam, mintha egy olyan énekesmadár lennék, aki fogságba született. Valahol mélyen volt róla sejtésem, hogy természetem szerint szabadon repülnék és énekelnék, de semmilyen valós tapasztalásom nem volt erről az életérzésről. A kalitka, amiben akkor éreztem magam nagyon-nagyon szűk volt és annyira mély bánatban és bénító szomorúságban éreztem magam, hogy hang sem jött ki a torkomon. Nem tudtam, hogy tudok-e repülni vagy énekelni, de nagyon szerettem volna megtapasztalni a szabadon repülés és éneklés érzését. Valahol mélyen nagyon erősen éreztem, hogy lehetséges megtapasztalni egy más minőségű valóságot, mint amiben addigi életem során részem volt.

Amikor meghoztam a döntést és elhatároztam azt is, hogy cselekedni fogok, bármennyire nehéz is, azt is éreztem, hogy valahonnan életerőt kell merítenem, különben nem fogom tudni véghez vinni az elhatározásom.

Próbáltam keresni a múltam emlékei között azokat a pillanatokat, amikor valóban szabadnak és örömtelinek éreztem magam, de sajnos nem találtam ilyet. Nem volt más választásom, mint a képzeletemmel létrehozni egy olyan támogató identitást, amiből erőt meríthetek.

Így született meg bennem a felszabaduló, szárnyait széttáró, felrepülni készülő, fehér hattyú képe. Ő segített nekem megtestesíteni azokat az életérzéseket, amelyek hívására alapult a döntésem és elszántságom. A hattyú fehérsége a sugárzóan tiszta fényt közvetítette felém, kitárt szárnyai pedig a bátorság és szabadság érzésének erejét sugározták.

Ez az erő volt velem, amikor rászántam magam a cselekvésre. Tudatosan hívtam őt segítségül és a figyelmem egy része mindig tűélesen rá irányult, még akkor is, amikor a legnagyobb körültekintéssel kellett formálnom a szavaimat, hogy semmiképp se legyek eltántorítható, megrendíthető.

Nemrégiben jöttem csak rá, hogy milyen csodálatos tapasztalás volt ez az élethelyzet számomra. Hisz életemben először engedtem meg magamnak, hogy ne a múltbeli valós tapasztalásaim, hanem egy számomra csupán elképzelt, de a szívem mélyén mégis valósnak tűnő életérzés határozza meg az életemet. A vele társuló kép csak egy szimbólum, egy csatorna, egy közvetítő volt az elmém és szívem között.

Úgy tűnik számomra, mintha életünk során egy sor önálló életre kelt identitást és énrészt teremtenénk meg öntudatlanul, akik aztán átveszik a hatalmat a teljes életünk felett. És milyen nehéz észrevenni őket! Még a legnyilvánvalóbbakat is. De mennyire más lehetne az életünk, ha csupa olyan identitással vennénk körül magunkat, amelyek a valódi létöröm és isteni szeretet életérzését közvetítik számunkra.

S bár, íme, most még valós tapasztalásom is van arról, hogy mekkora ereje lehet egy saját magam által életre hívott, támogatóan sugárzó identitásnak. De még mindig a tudattalanul létrehozott énrészeimnek jut több az életenergiámból. Még mindig a velük való hadakozás teszi ki az életem nagyobb részét. Talán itt az idő, hogy elkezdjek végre olyan új énrészeket is éltre kelteni, melyek a létöröm valós megtapasztalásába segítenek.

White Iris Self & Life Transformation Facebook

#whiteiristransformation