FACEBOOK ÉS A BARÁTSÁG

FACEBOOK ÉS A BARÁTSÁG

A napokban eszembe jutott egy általános iskolai barátnőm. Az általános iskolában nagyon nagy barátságban voltunk, de a ballagás után más utakra vitt minket a sors. Mégis újra és újra össze is sodort minket.

A ballagás után már vagy 8-9 éve nem hallottunk egymásról, amikor egy nagy szerelmi csalódásom után újra megjelent az életemben. Épp egy Karib szigeteki óceánjáró hajóra készültem dolgozni, mielőtt 2 hónapig nagyon intenzíven jelen voltunk egymás életében. Együtt strandoltunk a Balaton parton, egyetemi partikon és veszprémi utcabálokon buliztunk együtt. Több, mint 1 évet töltöttem el a hajón és amikor hazajöttem, rövid ideig újra sokat találkoztunk. Még lett egy közös társaságunk is, többnyire az általános iskolai volt osztálytársainkból. Részem lehetett abban, amikor megismerte a Nagy Őt, aki most már a férje. Ő még egyetemre járt, én meg dolgozni kezdtem és hosszú évekre újra szétváltak útjaink. De mégis ott voltam, amikor kimondta a boldogító igent a szerelmének, ő pedig mindkét kislányom születése után meglátogatott és Ő is ott volt az én esküvőmön.

Valahogy mindig ott voltunk egymás életének mérföldköveinél. Pedig a köztes időben néhány kósza telefonbeszélgetést leszámítva, szinte semmit sem tudtunk egymásról.

Mivel Ő nincs fenn a facebookon.

Sohasem volt és – bár sokáig nem értettem miért, de most már mégis remélem – hogy soha nem is lesz.

Mert bár furcsa barátság a miénk, hisz nem is tartjuk a kapcsolatot és semmit sem tudunk egymás életéről, a legfontosabb pillanatokban mégis gondolunk egymásra.

És amikor újra találkozunk, akkor mindig megállapítjuk, hogy milyen más emberek vagyunk és mégis szeretettel, elfogadással és érdeklődéssel vagyunk egymás iránt.

És igen. Mivel nem láttuk egymást felnőni és megváltozni, egy kicsit talán még mindig úgy emlékszünk egymásra, mint az a két kislány, akik őszinte szívvel voltak egymás barátai.

Nem bánom, hogy nincs fenn a facebookon és nem láthatom miket posztolna az életéről. Ahogy azt sem bánom, hogy ő nem látja én mit posztolok magamról. Mert olyan szép, hogy nekünk megadathatott, hogy egymás őszinte gyermek énjére emlékezhetünk.

Néha elgondolkodok, hogy milyen lenne az életem facebook nélkül. Ő úgy éli az életét, hogy fogalma sincs arról a világról, amit mi a facebookon keresztül tapasztalunk. És még ha teljesen szürreálisnak is tűnik, ahogy ő látja a világot, sokszor elgondolkodok rajta, hogy vajon nem-e én vagyok sokkal messzebb a valóságtól?