FEHÉR HAZUGSÁGOK: Tényleg olyan nehéz az őszinteség?

FEHÉR HAZUGSÁGOK: Tényleg olyan nehéz az őszinteség?

Mindig is tisztességes, becsületes emberként tekintettem magamra. Mégis sokszor kerültem olyan helyzetekbe, amikor úgy éreztem, hogy becsaptak, kihasználtak, hazudtak nekem. Mindig nagyon fájtak ezek a csalódások. Sosem értettem, hogy miért kapok ilyen tapasztalatokat a világtól. Úgy éreztem, hogy nem érdemlem meg, hogy így bánjanak velem.

Mígnem egyszer Andrással látogatóba mentünk egy ismerősünkhöz, akiről azt kell tudni, hogy egy nagyon tiszta lelkű ember. Mindig csodáltuk azért, hogy valahogy képessé tette magát arra, hogy úgy helyezze kívül magát a társadalmon, hogy közben mégsem vonult ki belőle. Egyike azon embereknek, akik teljes önazonosságban tudnak élni.

Szerettünk volna kedveskedni neki egy kis aprósággal. Amikor átadtuk neki az ajándékot, megköszönte a kedvességünket, és közölte velünk, hogy pont jó lesz tűzrevalónak. Mindketten megrökönyödtünk ezen a válaszon. Nekem kifejezetten rosszul esett a reakciója és megbántva éreztem magam. Úgy gondoltam, hogy ha nem is tetszik neki az ajándék, azért legalább megpróbálhatott volna úgy tenni, mintha örülne neki.

Csak hónapokkal később döbbentem rá milyen nagy tanítást is kaptam ettől az Embertől. Ennek az esetnek a hatására elkezdtem jobban megfigyelni önmagam és rá kellett jönnöm, hogy a hazugság a mindennapjaim része. Annyira beleivódott az életembe, hogy észre se vettem, hogy szinte állandóan hazudozom. Igaz, nem nagy hazugságok ezek. Amolyan „fehér hazugságok”. Csak nem akarom megbántani a másik embert, ezért inkább kitalálok valami hihetőnek tűnő kifogást. Például nem mondom meg neki, hogy most épp semmi kedvem találkozni vele, ezért inkább azt válaszolom, hogy sajnos nem tudok menni, mert már programom van.

Arra jutottam, hogy az engem ért csalódások pont abból fakadtak, hogy én magam nem tudtam igazán őszinte lenni, se másokkal, se önmagammal. A külvilág pedig újra és újra tükröt tartott nekem, csak nem akartam belenézni. Könnyebb volt önmagamon kívülre helyezni a felelősséget és a kiváltó okokat.

Sokszor még mindig nagyon nehezemre esik őszintén felvállalni az igazságot. És ez abból fakadhat, hogy még mindig nehéz elfogadásban lennem az igazsággal. Bízom benne, hogy az őszinteség gyakorlásával egyre inkább képessé tudok válni arra, hogy az igazságot, még ha kíméletlennek tűnik is, ajándéknak tudjam tekinteni. Értékelni a valódi őszinteséget. Nem csak magamnak, de másoknak is megengedni, hogy önmagunk lehessük. Elvárások, minősítések és ítélkezés nélkül.