Tértisztítás
Tavaly decemberben, a téli napforduló alkalmából szerelmem és férjem, András egy hatalmas tüzet rakott a kertben. Én a házban tettem-vettem, de amikor megláttam a tüzet kihúzott a szívem. Álltunk együtt, kézen fogva a tűz mellett és gyönyörködtünk a lángokban. Azt éreztem, hogy megszólít a tűz és hogy én is meg szeretném szólítani őt.
Egy kívánság fogalmazódott meg bennem. Kérlek, taníts arra, hogy életem minden másodpercében a szívem szerint tudjak élni, érzeni és cselekedni! Furcsa válasz üzenetet kaptam. Egyszer csak egy belső hang azt súgta, hogy dobjak ki mindent, amire már nincs szükségem vagy amihez rossz emlékek, érzések kötődnek. Selejtezzem le az összes dolgot, ami az életteremben van.
Ez egy elég konkrét és materiális feladatnak tűnt, de belevetettem magam a dologba. Nagy lelkesedéssel álltam neki a selejtezésnek. Napokon, heteken keresztül több tucat zsáknyi dolgot gyűjtöttem össze és dobtam ki vagy ajándékoztam el és nagyon élveztem, ahogy egyre jobban tisztul a tér és én birtokba veszem ezt a teret azáltal, hogy minden egyes négyzetcentimétert átszkennelek és megtisztítok.
De a folyamat egyszer csak megtorpant. Lebénultam és napokig semmivel sem tudtam haladni. Se a munkámmal, se a selejtezéssel. Ahogy Andrással elbeszélgettünk erről a jelenségről, tudatosult bennem, hogy a könyvespolcomnál akadt meg a folyamat. Tele volt olyan szakkönyvekkel, amelyek azt az embert szimbolizálták számomra, akivel a megelőző több, mint 10 évben azonosítottam magam. A tudóst, kutatót és szakembert.
Ott álltam a könyvespolc előtt és egyszer csak fájdalmasan belém hasított a gondolat. Mi marad belőlem, ha kidobom ezeket a könyveket? Közben mégiscsak elmosolyodtam magamon. Nem merem elengedni a múltat, csak mert nem látom még a jövőt? És ezért képes vagyok egy halom könyvbe kapaszkodva megtartani valamit régi önmagamból?
Meghoztam a döntést. Válogatás nélkül kerültek be a dobozokba a könyvek és tűntek el örökre a teremből. Ezzel megnyílt előttem a kapu, ami előtt már hónapok óta toporogtam. A kapu egy új útra, amely a szívem útja. És bár nem láttam még hova vezet az út, bátortalanul elindultam rajta.
Hálás vagyok ezért a tanításért. Az új jövőt akkor kezdjük el élni, amikor elengedjük a múltat és merjük a szívünk útját járni még akkor is, ha nem látjuk mit tartogat. És ebben még egy halom könyv is megakadályozhat, ha nem figyelünk eléggé. 😊